Sajtótájékoztatóval indult az első 2020-as Bárka tábor

Igen jó hangulatban telt a rendezvény

Igen jó hangulatban telt a Bárka Tábor sajtótájékoztatója, melyen Rácz Zsófia fiatalokért felelős helyettes államtitkár, Pápai Joci zenész és a Bárka Tábor jószolgálati nagykövete, illetve Gér András zsinati tanácsos osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel.


A sajtó munkatársai kicsit idegenül hatnak a gyermekek között és nem is könnyű átadni egy rövid programon azt a hangulatot, amit ez az egyhetes intenzív tábor nyújt, de lelkesen húzzák fel a tenyérlenyomatukkal és aláírásukkal díszített bárkás zászlót az alakulótér szélén lévő zászlórúdra. A hivatalos programok keretében Rácz Zsófia, az Emberi Erőforrások Minisztériumának fiatalokért felelős helyettes államtitkára úgy fogalmazott: jó látni, hogy a Magyarországi Református Egyház mekkora hangsúlyt fektet az élménypedagógiai módszerekre és az esélyteremtésre. Ez a kormány számára is prioritás, ezért is támogatja 800 millió forinttal a programsorozatot – fűzte hozzá.

Gér András, a Magyarországi Református Egyház zsinati tanácsosa elmondta: a koronavírus-járvány miatt idén kevesebb gyereket tudnak fogadni a tervezettnél, de a pótlásról folynak az egyeztetések. Idén a járványügyi helyzet miatt ügyeltek arra, hogy a játékokat és közösségi eseményeket szabadtéren vagy oldalról nyitott sátorban rendezzék, és zárt térben legfeljebb csak kis csoportokban legyenek a gyerekek. Ezért idén elmarad a közös hajókirándulás, azonban helyette szabadtéri színház várja a fiatalokat – tette hozzá.

A programot a tábor jószolgálati nagykövete – a gyerekek nagy kedvence - Pápai Joci mini koncerttel zárja és kezdődhet is az első turnus.  

 

2020.08.10.

További hírek
"Egy csoda ez a hely" - Bemutatjuk a 2020-as Bárka Tábor kisfilmjét
2020.10.08.

Az idei évben is kisfilmet készítettünk, hogy megpróbáljuk megmutatni, mit jelent a résztvevőknek a Bárka Tábor, legyen szó táborozóról, táborvezetőkről vagy éppen a szervezőkről. 

2020 is a Bárka tábor éve!
2020.08.10.

Alapos mérlegelés után, szigorú szabályok és elővigyázatosság mellett, de 2020-ban is indulhat a Bárka Tábor, melynek keretében 5 turnusban, közel 1000 fiatal vehet részt az élménypedagógiai és hitéleti programokon.

Sajtótájékoztatóval indult az első 2020-as Bárka tábor
2020.08.10.

Igen jó hangulatban telt a Bárka Tábor sajtótájékoztatója, melyen Rácz Zsófia fiatalokért felelős helyettes államtitkár, Pápai Joci zenész és a Bárka Tábor jószolgálati nagykövete, illetve Gér András zsinati tanácsos osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel.

Elindult a Bárka Tábor közösségi finanszírozása
2020.08.10.

Elindult a Bárka Tábor közösségi finanszírozása, amit 2020-tól már magánemberek és vállalkozások is támogathathatnak. 

Együttműködés az UNICEF Magyarországgal
2020.08.10.

Közös gyermekvédelmi képzést tartott a Bárka csapat az UNICEF Magyarországgal. A táborok lebonyolításához kapcsolódóan protokollt dolgoztak ki a szakemberek és a Bárka tábor munkatársai. 

Ugrás a hírekre