Teszt

2020.08.13. 14:00

Teszt

Teszt

Teszt

A négynapos hosszú hétvégére nincs is jobb, mint a Bárka tábor! Így gondolták azok a tanodák, nevelőszülői hálózatok, általános iskolák, akik minket választottak. Strandidőben töltöttünk együtt az időt, így a délutáni programokat nagyjából tudni lehetett – a legnépszerűbb a gyerekeknél még mindig a balatoni fürdőzés.

Állandó programjaink mellett az államalapítás ünnepéről méltóképp emlékeztünk meg: az akadályverseny izgalmas ügyességi feladatokat rejtett, melyet a lelkes csoportokkal pillanatok alatt megoldottunk!

Következő nap pedig ízelítőt kaptak a gyerekek az egykerekűzés, a saját testsúlyos edzés, a sakkozás, vagy a közös zenélés örömeiből.

További hírek
"Egy csoda ez a hely" - Bemutatjuk a 2020-as Bárka Tábor kisfilmjét
2020.10.08.

Az idei évben is kisfilmet készítettünk, hogy megpróbáljuk megmutatni, mit jelent a résztvevőknek a Bárka Tábor, legyen szó táborozóról, táborvezetőkről vagy éppen a szervezőkről. 

2020 is a Bárka tábor éve!
2020.08.10.

Alapos mérlegelés után, szigorú szabályok és elővigyázatosság mellett, de 2020-ban is indulhat a Bárka Tábor, melynek keretében 5 turnusban, közel 1000 fiatal vehet részt az élménypedagógiai és hitéleti programokon.

Sajtótájékoztatóval indult az első 2020-as Bárka tábor
2020.08.10.

Igen jó hangulatban telt a Bárka Tábor sajtótájékoztatója, melyen Rácz Zsófia fiatalokért felelős helyettes államtitkár, Pápai Joci zenész és a Bárka Tábor jószolgálati nagykövete, illetve Gér András zsinati tanácsos osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel.

Elindult a Bárka Tábor közösségi finanszírozása
2020.08.10.

Elindult a Bárka Tábor közösségi finanszírozása, amit 2020-tól már magánemberek és vállalkozások is támogathathatnak. 

Együttműködés az UNICEF Magyarországgal
2020.08.10.

Közös gyermekvédelmi képzést tartott a Bárka csapat az UNICEF Magyarországgal. A táborok lebonyolításához kapcsolódóan protokollt dolgoztak ki a szakemberek és a Bárka tábor munkatársai. 

További hírek